‘Jobb agyféltekés rajzolás’ kategória archívum

A jobb agyféltekés rajzolás története

2010. november 28. vasárnap

Az első könyv a jobb agyféltekés rajzolásról 1979-ben jelent meg az USA-ban. A módszerét eredetileg Betty Edwards és Roger W. Sperry, kaliforniai professzorok fejlesztették ki. Betty Edwards, akkor még iskolai rajztanár, úgy gondolta, hogy a rajzolás, a festés képessége nem veleszületett képességen múlik, hanem azt mindenki képes elsajátítani. Vizsgálatokat végzett olyan diákokon, akiknek nehézség volt lerajzolni a látott tárgyakat. Azt tapasztalta, hogy ezek a diákok nem azt látják, nem úgy látják a rajzolandó tárgyakat, mint a rajzolni tudó társaik. Roger W. Sperry Nobel díjas pszichológus munkája az agyféltekék működéséről világított rá, hogy az emberi agy két alapvetően elétrő gondolkodásmódot használ. A bal agyfélteke a verbális, a logikus, az elemző, a racionális stb., míg a jobb agyfélteke a non-verbális, az észlelő, a vizuális, az intuitív, a kreatív, a holisztikus szemléletű. Így lehetséges az, hogy rajzolás közben nem tudunk beszélni, elveszítjük az időérzékünket, nem érezzük az éhséget. Egyszerűen az aki tud rajzolni, átvált egy hagyományostól eltérő gondolkodás illetve látásmódba. Ez a felismerés vezetett a jobb agyféltekés rajzolás módszerének a kidolgozásához.

Ha többet szeretnél olvasni a jobb agyféltekés rajzolásról, akkor katt ide vagy ide

A jobb agyféltekés rajzolás technikái

2010. november 28. vasárnap

A hiedelmünkkel ellentétben a  rajzoláshoz nem kell kézügyesség. Ahhoz, hogy tudjunk jól rajzolni annyi kézügyesség kell, hogy tudjunk írottan írni. Betty Edwards szerint a művészi szintű rajzolához 7 készséget kell elsajátítani:

1. A szélek érzékelése

2. A terek észlelése

3. Az arányok, viszonyok észlelése

4. A fények és árnyékok észlelése

5. A teljesség (gestalt) észlelése

6. Az emlékezetből rajzolás készsége

7. A képzeletből való rajzolás készsége

A jobb agyféltekés rajztanfolyamon az első 5 alapkészség elsajátításával foglalkozunk. A négy napos tanfolyam alatt megtanulunk fényképről portrét rajzolni, de a technikák elsajátításával minden mást is képesek vagyunk lerajzolni.

További információk itt és itt.

Mi is a jobb agyféltekés rajzolás?

2010. november 16. kedd

Többen kérdezték már Tőlünk mi is az a jobb agyféltekés rajzolás? Röviden annyit tudnék mondani róla, hogy a jobb agyféltekés rajzolás olyan módszer, amiben a bal agyféltekés gondolkodást háttérbe szorítva, olyan hagyományostól eltérő rajz gyakorlatokat végzünk, amik aktiválják a jobb agyfélteke működését.
A négy napos tanfolyam alatt a résztvevők megtanulnak fényképről, művészi szinten, portrét rajzolni, de a technikák elsajátításával minden mást is képesek lesznek lerajzolni.
Ha bővebben szeretnél tudni erről katt ide:  Jobb-agyfeltekes-rajzolas-felnotteknek vagy ide:  Jobb agyféltekés alaptanfolyam