A tábor célja:
Amikor rajzolsz az időtlenség élményét éled, amikor jógázol a teljességet éled!
A kikapcsolódáson túl, a célunk, hogy feltöltődj energiával, vitalitással, és olyan érzésekkel térj majd haza, mint a „képes vagyok bármire” vagy a „minden lehetséges”.
Célunk, hogy felébresszük kreatív energiáinkat, ami nem más, mint az Életerőnk. Az Életerő (azaz, más néven: chi, ki, prana, bio-energia, kozmikus energia, aura, asztrál-fény, nullpont energia stb., stb. -minden ősi kultúra más-más névvek illette) a lét alapja. Minden ebből az energiából épül fel és ez hatja át. Minden élőlény számára (lét)szükséges és nélkülözhetetlen.
A rajzolás és a jógázás önmagában is egy-egy olyan módszer, amikor az ember megtapasztalhatja, hogy túl tud lépni saját korlátain, hogy többre képes, mint amit hitt magáról, hogy fel tud szabadulni a kötöttség alól. Mindkét módszer valódi önmegismerést adhat!
A tábor programja:
A táborba szeretettel várunk minden rajzolni és jógázni vágyó felnőttet és 14 év feletti diákot.
A tábor során a jobb agyféltekés rajzolás TELJES anyagát (az eredeti tanfolyamok 5 naposak) sajátítjuk el, tehát megtanulunk fényképről portrét rajzolni, szemből és profilból fényképezve egyaránt, perspektívikusan rajzolni és a satírozás technikáit használni, valamint a grafitceruza mellett megtanuljuk a szén használatát is. Jó idő esetén a szabadban fogunk rajzolni.
A rajzolás mellett minden nap reggel és este 1,5 – 2 órát jógázunk, valamint olyan testgyakorlatokat végzünk, amik összehangolják a jobb és bal agyfélteke működését. Tanulunk olyan rövid mozgássorozatokat is, amelyek az egész test energia rendszerét aktivizálják és könnyedén be lehet építeni a napi rutin tevékenységek közé. A tervek szerint utolsó nap teszünk egy könnyed túrát a környező hegyekbe.
Részletes programot a jelentkezőknek küldünk.
A jobb agyféltekés rajz és a jóga kapcsolata:
A jóga testgyakorlatainak, légzőgyakorlatainak, relaxációs és koncentrációs gyakorlatainak gyógyító hatásai már évezredek óta ismertek. Mégis ezeket csak a jóga pozitív “mellékhatásainak” tekintjük, mert ez maga a megismerés folyamata.
Végső soron mind a Jobb agyféltekés rajzolásban, mind a Jógában csupán a módszerek és az eszközök különbözőek, céljuk azonban egy: Az önmegismerés és a kötöttségekből való felszabadulás!